Játék hason fekve A legtöbb csecsemőkkel foglalkozó szakember azt mondja a szülőknek, hogy „Sokat legyen a baba hason!” Arról sajnos már kevesebb szó esik, hogy miért, arról meg még kevesebb, hogy mi van a háton fekvéssel. Ebből esetleg azt gondolhatnánk, hogy az nem tesz jót…

Játék háton fekve A háton fekvés ugyan olyan fontos testhelyzet a baba fejlődése szempontjából, akár a hason fekvés, mert így szabadon mozgathatja a karjait és a lábait. A karnyújtásnyi távolságra fölé lógatott játékot megfoghatja mindkét kezével. Ha rugalmas a játék…

Négy hónapos a baba A négy hónapos baba szívesen figyel, mosolyog azokra, akik kedvesen közelednek felé. De különleges figyelemmel és megkülönböztetett örömmel fogadja az édesanyját vagy a kedves családtagokat. Élvezi a saját hangját, sokat és nagy élvezettel játszik a…

Elemi mozgásminták, az emberi evolúció genetikai információi Van egy speciális, csak az emberre jellemző genetikusan kódolt mozgásfejlődési sor, amelyen minden gyermeknek át kell haladnia. A folyamat az első három hónapban a fej megemelésével kezdődik, ami ezután…

Aszimmetrikus tónusos nyaki reflex – ATNR Ezt a reflexes mozdulat is a fej helyzetének megváltozására jön létre. Ha a hasán vagy a hátán fekvő baba feje oldalra fordul, akkor az arca felé eső oldalon a karja és a lába kinyújtódik, az ellenkező oldalon pedig behajlik. A méhen…

Folytatódik a csecsemőkori reflexek bemutatása. Moro-reflex vagy átölelő reflex A szülők akkor láthatják a leginkább, ha a baba egy hirtelen erős hangra vagy egy váratlan érintésre megriad. Úgy is kiváltható, ha a vízszintes helyzetben tartott csecsemő fejét egy hirtelen…

Az elemi mozgásminták és a különféle reflexek minden ember biológiai programjában megtalálhatók és már a magzati életben is működnek. A megszületés után ezekből a mozgás-mintázatokból és reflexekből alakul ki a végleges, csak az emberre jellemző…

A második hónaptól véget ér az újszülöttkor és elkezdődik a csecsemőkor. A baba látása és a hallása egyre jobban működik, így a körülötte lévő világot is egyre nagyobb érdeklődéssel figyeli. Fényre, hangra, mozgásra odafigyel, a mozgó nagyobb tárgyakat és embereket…

Hogyan kezdjük el a babatornát ? Mivel az újszülött baba testtartása hasonlít a magzati tartáshoz és viszonylag keveset mozog, ezért jólesik neki, ha napjában legalább egyszer megtornáztatjuk őt. Az átmozgatáshoz válasszunk olyan időpontot, amikor még nem túl éhes és álmos,…

1. Az érzékelés elindítja a mozgásfejlődést. 2. A mozgásfejlődés visszahat és fejleszti az érzékelést. 3. Az érzékelés és a mozgás érzelmeket váltanak ki. 4. Az érzelmekhez emlékek társulnak. 5. Mindezek együttesen olyan szintre emelik a tudatot, amelyben megjelennek a…